2011. július 17., vasárnap

" Amikor minden hír rossz, és az ég teljesen szürke
, és az összes csoki elfogyott,
az egyetlen vigasztaló gondolat, hogy van egy olyan barátom,
mint TE <3"

2011. április 30., szombat

Ma:D

Ma volt a ballagás!! reggel elaludta, még 10 percel később keltem, mint ahogy azt szerettem volna, így késtem egy fél órát:D nem tudom hogy csináltam, de így volt! Aztán jöt a mama, hozott egy rakat virágot, mert ugye díszíteni kellett a végzősőknek!! Aztán kb 1 órát kötöttük a csokrokat, meg ragasztgattuk fel a falra őket. Nagyon vicces volt, ugyanis az ajtó fölé raktunk egy nagy csokrot, és az E.-vel attól féltünk, hogy le fog esni és hogy valaki fejére esik és jajjdeféltünk!!!!:D de nem esett le hála istennek, szóval amint áthaladtak alatta a végzősök lerántottuk a helyéről. Aztán kb fél perc alatt leszedtük az összes virágot, szóval az az 1 óra fél perc alatt semmivé lett:D de nembaj!! jóvolt





Köztük egy olyan diák is, akit én nagyonnagyon szeretek! Emlékszem amikor nyíltnapon voltam, megláttam és azt mondtam, hogy én Vele még egyszer még nagyon jóba leszek! És jó volt a megérzésem. Nagyon rossz hogy nem tudom mikor találkozunk legközelebb, de remélem sokat fogunk beszélni, irogatni egymással. Nagyon hiányozni fogsz Dudíí(L)

2011. április 14., csütörtök

"A hiány makacs jelenség, mindig hiány marad. Mert a mozaikkép hiányzó darabkáját csak azzal az eggyel lehet pótolni, ami pontosan odaillik. Felesleges időtöltés és energiapazarlás minden más próbálkozás. És soha nem jutsz a végére. Csak ha egyszer szembenézel magaddal, ha elismered, hogy más megoldás nincs, mint a hiányzó darabot a helyére tenni. Csak egy elhatározás, csak egy mozdulat. És akkor kezdődik az életed."

:'(

beleléptem egy gödörbe, meghúzódott a lábfejem, és már 1,5 hete a fájós lábam miatt szenvedek!

Valami hiányzik az életemből. Nem tudom minek nevezzem, törődésnek, ölelésnek, szerelemnek.. nemtudom, de hiányzik... a barátaim is hiányoznak nagyonnagyon. olyan érzés mint ha már nem lenne velem egyik régi barátom se és ahogy közeledik a Július, a mostaniak is egyre távolabbinak tűnnek... nem tudom mit tegyek.. már csak azon reménykedem, hogy eljutok Kórustáborba, mert ott vannak emberek akik igazán szeretnek! legalábbis én úgy érzem, hogy vannak. ramélem megoldható.. addigis elleszek valahogy..:/

2011. március 23., szerda

:P:*

"..A barátok olyanok mint a csillagok...Van,hogy nem látod őket de tudod,hogy mindig ott lesznek veled..." ♥

2011. március 21., hétfő

:')


Én nem tudtam hogy az ember mindent túl él
Én nem sírtam pedig engem eltörtél.
Vártam hogy a nap többé nem kel majd fel.
De hajnal lett újra és indulnom kell.

Szerelem miért múlsz,Szerelem mért fájsz?
Szerelem hol gyúlsz?,Szerelem hol jársz?
Hol vagy,hol nem,a szívemben mért nincsen csend?
Szerelem miért múlsz,Szerelem mért vársz?

Most bánat ráz, átjár egy régvolt láz.
Hát lépnem kell, itt rám dől minden ház.
Az érintés emlékét így tépem szét.
Társam már nincs más csak a száguldó szél.

Szerelem miért múlsz,Szerelem mért fájsz?
Szerelem hol gyúlsz?,Szerelem hol jársz?
Hol vagy,hol nem,a szívemben mért nincsen csend?
Szerelem miért múlsz,Szerelem mért vársz?


(Még húz)Húz
(Még vonz)Vonz
(Még fáj)
(Még húz)Még húz
(Még vonz)Még vonz
(Még fáj)

10 lépés,100 lépés távolság kell.
Nem számít merre csak el,tőled el.
Mit mondhatnál,mit mondhatnék,
Elkoptunk rég,szemeinkből nézd, hova tűnt a fény?

Szerelem miért múlsz,Szerelem mért fájsz?
Szerelem hol gyúlsz?,Szerelem hol jársz?
Hol vagy,hol nem,a szívemben mért nincsen csend?
Szerelem miért múlsz,Szerelem mért vársz?


(Válj szabaddá!Szállj világgá!)Szerelem hol jársz?
(Válj szabaddá!Szállj világgá!)Szerelem hol vársz?
(Válj szabaddá!Szállj világgá!)Élnem kell!Kell egy új remény!
(Vágy repíts fel!Új remény kell!)
Szerelem miért múlsz?

ez a hét:D

Hát.. Hétfőn paintballozni voltam a Barátaimmal:D és a Soma fejbelőtt!! de nem haragszom rá^^ aztán bementünk az ÁRKÁDba ott a Lucía evett 2 sajtburgert aztán hazamentem. Kedden pihentem, Szerdán próbáltunk egész nap Regionálisra (Regionális DiákSzínjátszó Fesztivál azthiszem..) Csütörtökön suli, pénteken szereplés:D a darabunk neve "A Buli" és mindenki nagyon ügyes volt, nagyon izgultam de jól sikerült. Aztán egész 7végén színdarabokat néztem, meg gyilkosoztunkXD meg pizzát rendeltünk, meg középcicáztunk.. tök jó volt. Aztán vasárnap volt az eredményhirdetés amire nem mentem el ugyanis 10-12.-ig volt, és én 10:30.-ig aludtam:D D megtudtam, hogy Ezüst Minősítést kapott a darabunk és a legjobb zenés darab különdíját is mi kaptuk meg:D nagyon örülök. És ezúton is mindannyian köszönjük Terhes Tanárnéni:D(L) Nagyon jó hétvége volt, leszámítva azt, h szar idő volt és nem tudtam találkozni az egyik legjobb barátommal. de sebaj bepótoljukmajd;) Hát... most pedig hétfő reggel 10:50 van és én nyomom az ágyat ugyanis reggel rosszul lettem:S ezvan.. de hnap tuti megyek mert már sokat hiányoztam!! szal hnap suli, és már várom...:D

2011. március 11., péntek

Újból itt:D

Hát... elég régen írtam, nincs időm irogatni, de most kicsit pótolok, már amennyit lehet. Nagyon sok minden történt ez elmúlt fél/1 évben. Új barátokat szereztem, régieket értékeltem át, és nagyon szeretem a mostani helyzetet, de tényleg. A suli is nagyon jó, a barátim kedvesek, aranyosak, érdeklik, hogy mi van velem. Épp ezért szomorít el az a hír annyira, hogy Július végén költözünk ki Angliába:'( De én úgy érzem, hogy aki szeret, az még így is meg fogja találni a módot arra, hogy tartsa velem a kapcsolatot, legalábbis remélem... Mindenesetre Új élet kezdődik számomra odakinnt. Érdekes lesz, egy nagy kihívás, de és állok elébe. Viszont nagyon nagyon nagyon fog mindenki hiányozni, nem lesz ugyanaz:'(...

2010. október 14., csütörtök

szecskaavatóó (L)

http://www.youtube.com/watch?v=0sk_tdtcGOI nagyonvicces volt. én narrálok skubizzátok meg ;)

2010. szeptember 11., szombat

-.-

aztmondják a gyűlöletet egy hajszál választja el a szerelemtől.

2010. augusztus 19., csütörtök

msnŁ


egy értelmes kép, két értelmes lányról egy értelmes beszélgetés közepette (ŁŁŁŁŁ)

2010. augusztus 12., csütörtök

Faddomborii♥

Tegnap jöttem meg Faddomboribóól,, ahol a családommal nyaraltam 3 csodálatos napoot:D A szállás nagyon szép volt, a strand is tökrejóó volt, és volt VIZIBICIKLÍÍÍÍ. Nagyon sokszor voltunk vizibiciklizni, és mikor másodszor voltunk akkor sikerült becsípnem az ujjam és be van dagadva és remélem nem törte el, de úgy néz ki, hogy megmaradok:D. Jah és horgásztam is:D és én fogtam szinte a legtöbb halat:D Büszkevagyook magamra. jah és meg is mertem fogni, ami nálam nagy szó, ugyanis undorodom a nyálkáás úszó, vízben élőő állatoktól:D de már a halakal kibékültem:D jah és láttam vizisiklót is ami viszont szörnyen megviselt:S akkorát sikítottam, hogy egész Dombori tőlem zengett (meg kell hagyni nem valami nagy.. falu vagy város vagy község vagy mi a túróó:D). És zárásul annyit, hogy itt ettem életem legeslegeslegfinomabb lasagnejáát:D nagyonjóléreztem magam.

2010. július 30., péntek

2010. július 28., szerda

Bridges konferencia;)

ma. eljött ez a nap is. eztvártam már mióta, ugyanis a mi iskolánk kórusa , amiben én is bennevagyok, permutációt harangozik egy fizikai világkonferencián aminek a nevét ki se bírom ejteni:D a kottát egy amerikai fizikuszenész és még kitudja mi (most úgyírom a nevét ahogy ejtjük :D) Édrien Csájd :D írta, és állítolag egy másik fizikus már írja is a következő kottát. Még ugyan csak 4 óra de már most izgatott vagyok. kíváncsi vagyok, hogyhogy fog sikerülni. bár Édrien tegnap már hallotta a darabot és el volt ragadtatva. apropóó tegnap.:D tegnap voltunk a PALATINUS szállodában annak is a Bartók termében próbálni, ugyanis ott fogunk harangozni. na és próba elött derült ki hogy a keppapírosötlet mégse a legjobb, éshogy inkább masnitkötünk a csuklónkra:D de nagyon csinci kis masnik lettek:D nekem tetszett:D és a nap fénypontja az volt amikor É. néni és I. néni elvittek a próba után a Mc Donalds.-ba FaGYIZNííííííŁ a kedvenc fagyimat ettem. Karamellás Mc freez:D nyamiiii és köszönöm:D

2010. július 27., kedd

Köszönöm I.n♥

Valaki azt mondta nekem, hogy olyan vagyok mint egy gyönyörű fénysugár, amivel bevilágítom az egész környezetemet. :') ez nagyonjólesett, csak sajnos néha úgyérzem, hogy ez a fénysugár, néha már nem fénylik eléggé, de mindig az vígasztal, hogy ami igazán fontos a környezetemben, azt sötétben is épp úgy látni fogom:D♥

2010. július 26., hétfő

-.-"

nemis tudtam, hogy lehet embert így utálni.. de rájöttem, hogy lehet. és ha rájövök ki szórakozik velem, azt kinyírom...

2010. július 25., vasárnap

Mindenki ellenem van...

mindenki ellenem van, az egész világ és néha meg tudnék fulladni a könnyeimben, de nem fogok, hisz erős vagyok, és minden csata után felállok, akár győztes, akár vesztesként. mert vannak céljaim, a céljaimat elérem akármi történik is. mert én már csak ilyen vagyok.

-.-

komolyan... vicc ez az egész... megkér h ne mondjam el, nem mondom el erre megkapom a magamét h már visszahallja pedig 24 óra se telt el erre annyitírok nemmondtam el senkinek szia. és most jön a levél h illúzióban élek...O.o értelmennincs ennek az egésznek semmitnemteszek úgyis rosszat csinálok. Nemtudomm miez de már elegmvan. soha töbéé semmi közünk egymáshoz ha te úgyakarod. PONT!

2010. július 24., szombat

by: Cintii♥

"- Az úgy volt, hogy amikor a világon az első kisbaba legelőször felkacagott, kacagása ezer meg ezer darabra tört, s ezek a darabok ide-oda szökdöstek, és belőlük lettek a tündérek. Úgy kellene, hogy minden kisfiúnak és kislánynak legyen saját tündére.
- Miért? Nincsen?
- Nincs! Azért nincs,
mert a mai gyerekek már olyan kitanultak, hogy alig-alig hisznek a tündérekben. És ha valamelyikük így szól: "Nem hiszek a tündérekben" -, akkor valahol holtan esik össze egy tündér."
(Pán Péter)

Péntek, Szombaat:D

Huh pénteken mikor hazaértem akkor igazából mozdulni nem bírtam mert annyira álmos voltam aztán aludtam egyet és utána gépeztem aztán átmentem TRAMBULINOZNÍÍŁ a Barbiéékhoz. tökrejóóvolt. nagyokat szaltóóztam ;) aztáán este nagyonjóót beszélgettem anyuval. szeretek anyával beszélgetnii :D meg sírtam is neki egy sor, hogy milyen rossz h vége a tábornak és, hogy hiányziik a mi kis csapatuunk :')
Szombaton van anyuu szülinapja ( BOLDOG SZÜLINAPOOT ANYUKÁÁM Ł ) és most is azt hallgatom hogy az ősök kinn karaokeznak:D tiszta vicces. És éniis karaokeeztam:DD és nagyon méély volt.:S de azéért ment:D nah de megyek is metr olyan éénekelhetnékem van;) puszipáááá Ł